Az újgenerációs popzene egyik legígéretesebb feltörekvője itthon a BALKAN VIP, Lovas Márton és Krokovay Ábel duója. Dolgoztak már Hundred Sinsszel és laurie.-val, maguknak rendezett klipjeiket rendszeresen díjazzák a Klipszemlén, most szombaton pedig élőben is bemutatkoznak a Turbinában. Előtte még a Magyarradarunkra is felkerült az összművészeti projektként működő BALKAN VIP, a srácok pedig elmesélték, hogyan lettek keresett videósból zenészek.
Mikor indult: Hivatalosan 2023. augusztus 18-án, ekkor jelent meg az első zenénk, a 100 CSÓK.
Hol indult & történet: Nagyon sok helyen indult el, nem egyik pillanatról a másikra fogalmazódott meg, hogy mi mostantól zenélni fogunk. Rengeteget mozgunk, mozogtunk zenészek között, mivel sok klipet gyártásvezettünk, rendeztünk, utómunkáztunk a BALKAN VIP előtt (többek között dolgoztunk a Halott Pénzzel, a Valmarral, Co Lee-val, Bruno x Spaccal, de undergroundabb előadókkal is, mint például FRANKO vagy Szlimmy). Emellett párhuzamosan mi kezdtük el dokumentálni először itthon a dalszerzőtáborokat, amik során rengeteg barátra és ismerősre tettünk szert a szakmában. Utóbbiban akaratlanul is rengeteget inspirálódtunk és minden alkalommal, amikor hazaértünk, nem bírtuk megállni, hogy ne vegyünk fel pár demót.
Zenével mindketten foglalkoztunk előtte, Ábel tanult szaxofonozni, Marci pedig 13 éves kora óta zenei producerkedett. Ami viszont csak az utóbbi pár évben jött, az a szövegírás és a vokálok rögzítése. Többéves demózás után éreztük azt, hogy megértünk arra, hogy kiadjuk az első zenénket.
Mindezeknek hála mi tudjuk készíteni az összes zenénket és a hozzátartozó összes vizuális anyagot is. Ez egy kiváltságos helyzet, mert az első ötletfoszlánytól kezdve a kész „produktumig” jelen vagyunk.
Tagok, hangszerek: Krokovay Ábel, Lovas Márton. Mindketten producerként és szövegíróként is részt veszünk a folyamatban.
Stílus: Jó kérdés, mindegyik zenénk más volt eddig.
Hatások: Rengeteg régi zenét hallgatunk, direkt teljesen más műfajban. Ha pár kortársabb előadót kellene mondanunk: Sad Night Dynamite, Gorillaz.
Kiadó: Függetlenként dolgozunk, a legjobb szakemberekkel együttműködve.
Megjelenések: Összesen 7 megjelenésünk volt eddig, legutóbbi a POGO, amit Hundred Sinsszel közösen alkottunk meg.
Küldetés: Minél több tehetséges művésszel együtt dolgozni a lehető legtöbb területen. A kezdetek óta tudatosan egy összművészeti produkcióként tekintünk a BALKAN VIP-ra. Minden projektnél direkt bevonunk új embereket, hiszünk abban, hogy a legjobb, ha folyamatosan tud tanulni az ember, mivel egy projekt halála az, ha egy fix körben, komfortzónáján belül ragad.
Jövőkép: Flow állapotban maradni, élvezni az összes „jelent”, amit ez a szerelemprojekt ad.
Mellékprojektek: Zenei téren nincs, all in BALKAN VIP.
Szexepil: Tudunk úgy zsonglőrködni 3 labdával, hogy közbe egymásnak passzoljuk őket.
Legnagyobb eredmény, elismerés: Nem érdekelnek minket a díjak annyira, hálásak vagyunk, amikor kapunk egyet, de a legnagyobb elismerés/motiváció a hallgatóktól jön. Abszurd az az érzés, amikor valaki a mi zenénket használja bevonuló zenének az esküvőjén vagy feltetoválja a sorainkat a karjára. A zene egy csodálatos dolog, mert olyan emberekhez tudunk elérni és kapcsolódni, akikkel különben sosem találkoztunk volna.
Szerencsére ez megváltozik mostantól, mivel idén már több helyen is fellépünk, a debütkoncertünk a Turbina nagytermében lesz április 26-én. Lassan sold out, úgyhogy, ha akarsz minket látni, akkor itt tudsz még lecsapni a maradék jegyekre.
A BALKAN VIP BEATRICK 2023-AS KEDVENC ZENÉI KÖZÖTT
BALKAN VIP a Facebookon. Instagramon.
Fotók: Fábián Soma.
A Magyarradar rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.