Június 20-án a zenekar négy évtizedes történetének minden állomását felidézik a korai ska daloktól a legnagyobb slágerekig, korábbi Ladánybene-tagokkal és vendégekkel. KRSA, azaz Lord Panamo, a PASO frontembere, Sena, Columbo és Kemon az Irie Maffiából, vagy CéAnne a Hősökből és Copy Con is csatlakozik a csapathoz a Kobuciban.
Idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját az ország vezető reggae zenekara, a Ladánybene 27. 1985. augusztus 3-án a Kunbaracsi Építőtábor barakkjai között adta ezt a furcsa nevet formálódó zenekarának Bodnár Tibi zenekarvezető. A Ladánybene 27 a tábor telefonszáma volt akkoriban. A névadásból érezhető, hogy egy alkalmi társulásról volt szó, hiszen ez a név akkor és ott, annak a 100 táborozónak volt értelmezhető. Senki sem gondolta, hogy életre szóló barátságok, zenészkapcsolatok köttetnek és elindul egy több évtizeden át aktívan működő zenekar.
A Ladánybene 27 1988-ban.
Debütáló lemezük, rajta a Rastafarival már 1991-ben meghozta számukra az ismertséget (a nyitókép is ebből az időben készült – a szerk.). Két évvel később érkezett a második korong, arról a Szedegetem lett nagy sláger. Négy évtized alatt több generáció hallgatta és kedvelte meg az LB27 pozitív életszemléletű zenéit: Új SKA, Rastafari, Van még a világon, Még csak álom, Kell egy ház, Fürdik a lelkem, Judge Day, Műanyag nyár... Többször jártak Jamaicában, minden évben megemlékeznek Bob Marley életművéről, nyaranta pedig nemzetközi szinten elismert fesztivált szerveznek a műfaj köré. A Reggae Camp idén július 22. és 26. között lesz Lakitelken, a magyar zenekarok mellett többek között Macka B, Natty King és Micah Semaiah is színpadra lép.
Így született meg a magyar reggae – Karrier-áttekintő Ladánybene 27-interjúnk
Június 20-án a Kobuci Kertben a teljes LB27 életművet felölelő koncertet adnak. „Nem a múltunkat szeretnénk ezen a bulin ünnepelni, hanem mind a három igeidőt, a múltat, a jelenünket és a remélt jövőnket. De nem titok, hogy nagyobbat szeretnénk meríteni a korábbi munkásságunkból, amire igazán büszkék vagyunk” – emeli ki Bodnár Tibi.
A Ladánybene 27 2023-ban. Fotó: Szécsényi Dóra.
Az estet az LB SKA programot játszó korai Ladánybene 27 formáció nyitja. 2024 tavaszán az 1987-1990 közötti, korai zenei korszakuk dalait eredeti tagokkal stúdióban rögzítette és hiánypótló lemezt adott ki a zenekar. „Ezek a dalok, többek között az Új SKA, a Próbababa, a Schneider úr, a Mozigépész és a Menekülés meghatározóak voltak az életünkben. Komoly közönségbázist teremtettek körénk, ezekkel kopogtattunk be a Petőfi Rádió zenei szerkesztőihez. Az AORTA tehetségkutatókon is velük értük el sikereinket, ami már az első albumunk felé irányított minket. Ezért különös szeretettel játszottuk fel ezeket a 35-38 éves dalokat” – meséli Tibi.
Ezt követi az LB27 kétórásra tervezett jubileumi koncertje, amelyen az elmúlt négy évtized fontosabb állomásait, korszakait érintik, és a slágerek mellett kevésbé ismert dalokat is elővesznek volt zenésztársaikkal, akikkel együtt álmodták meg az adott időszak zenei világát. Külön érdekesség, hogy 3-4 dal erejéig teljesen eredeti felállásában összeáll a 2011-2016 között működő Offenzíva Csapat.
„Ezen az estén egy koncert erejéig újra színpadra lép Tóth Gábor „Tádé”, Lewy Brandy, Tary Zsolt, Szarka Sándor, Kálmán András, Krecsmáry Zsolt, Pásztor Ákos, Görögh Dani, Adamecz Józsi dobos barátunk, valamint két csodás vokalistánk: Tulkán CeeCee és Ferencz Kinga is csatlakozik a zenekarhoz, végül a kiskunfélegyházi A Láma Dalai zenekar tagjai egy különleges meglepetéssel készülnek erre az estére.”
Program:
18:00 Selecta Stranger Chriss – Warm Up ritkán hallható LB27 zenékkel
19:00 „MENEKÜLÉS” - LB SKA PROGRAM
19:45 LADÁNYBENE 27 JUBILEUMI KONCERT
Jegyvásárlás:
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1141766670661588