Édes melankólia, absztrakt húzásokkal. Eli Keszler: Eli Keszler (lemezkritika)

Az ember, aki vendégszerepelt Skrillex-lemezen és a MoMA-ban is kiállították installációját, váratlan húzással most badalamentis noir jazzt játszik. Ez a kritika először a Recorder magazin 125. számában jelent meg.

Az egyetlen ember, aki vendégszerepelt Skrillex-lemezen és a MoMA-ban is kiállították installációját: a New York-i Eli Keszler a konceptuálisabb kísérletezéstől az avant jazz és az elektronikus / kortárs zene keveréke irányába indult tovább; kattogó-kopogó, apró hangokból összeálló sűrű dobjátéka egészen egyedi, de érintkezik a breakbeat agyasabb irányzataival.

Meglepő húzással ez a lemeze badalamentis noir jazz. A számok felében Sofie Royer elragadó, érzéki-sejtelmes éneke áll a középpontban, plusz elkent szintik, kizengő Twin Peaks-gitár, sétáló basszus – no meg furi elektronikus búgások, torzulások. Máshol Keszler suttogó éneke kerül a sejtelmes-belassult atmoszférába, valamint fojtott dobjátéka, ami nemcsak gyors, de kifejezetten sürgető érzetet kelt.

A lemez tele van váratlan formai húzásokkal, amik papíron a hangulat ellen kellene, hogy dolgozzanak – Keszler bravúrja az, hogy megőrzi az egészet átható erős érzelmi erőt, és így az absztrakció is telítődik az édes, nem evilági melankóliával. 

Előadó: Eli Keszler

Cím: Eli Keszler

Kiadó: LuckyMe

Megjelenés: 2025. május 2.

Műfaj: avant-noir jazz

Kulcsdal: Speak For Me

8,5/10

Rónai András